Mikuláskor örülnek kicsik és nagyok. E nélkül a nap nélkül elképzelhetetlen a karácsonyt megelőző időszak.

Egyszer azonban az 1862-es esztendőben, a Keleti-tenger partján uralkodó mecklenburgi herceg úgy döntött, hogy egyszerűen betiltja a Mikulást.

Hasonló történt 1785-ben Magyarországon is. December 3-án Csepregen határozatot hoztak, amely így szólt:

„Minekutána ősi időktől fogva tapasztaltatott, hogy némelyek a lakosok közül a Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öltözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyermekeket is helyes elmével ellenkező, ijesztő, csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagyatlik, hogy senki a lakosok közül ne bátorkodjék engedni Szent Miklós előtti este ilyen színes öltözékben való járást!”

Milyen szomorúak lehettek abban az esztendőben a gyerekek. A csepregi tilalom azonban, éppúgy, mint a mecklenburgi hercegé is, hatástalan maradt. A Mikulás-járás ma is élő szokás.

Igaz, ugyan, hogy nem is olyan régen néhány évtizeden át még nálunk, Magyarországon sem igen volt szabad kiejteni az óvodákban, vagy iskolákban a Mikulás vagy Jézuska nevet. December 6-án is, karácsonykor is legfeljebb Télapóról volt szabad beszélni. Előfordult még a 70-es évek végén is, hogy amikor az óvodában egy kisfiú Jézuskáról kérdezősködött, az óvónéni félrevonta őt és a fülébe súgta: „Mi is hiszünk benne, csak nem beszélünk róla”.

Azóta persze már szabad hinni is, beszélni is róla. Nem számít bűnnek mindaz, amire a keresztény hit vagy más vallás tanítja az embereket.